Címlap Our School Versenyeredmények Ballagás - 2020
Ballagás - 2020 Print E-mail
Monday, 15 June 2020 16:56
There are no translations available.

Senki sem ezt tervezte, senki sem így tervezte, de a három hónappal ezelőtt történt digitális átállás mindent megváltoztatott. A ballagó nyolcadikosainktól nem szerettünk volna úgy elköszönni, hogy a búcsú emlékek, közös képek nélkül történjen.

Az osztályoktól egyenként, a már megszokott, különleges szabályokat megtartva köszöntünk el. Az osztályfőnökkel, a meghívott tanítónénikkel és szaktanárokkal a feldíszített, főbejárati aulában idéztük fel ballagóink „Újlakban” töltött nyolc évét.

A bejáratnál gyülekező osztályokat örömmel kísértük a Gyöngyösi Dóra által megtervezett, és a pedagógiai asszisztensekkel együtt, ünnepi díszbe öltöztetett aulába. A csendes, egymásra figyelő hangulatban különösen sokat jelentett a most csupán a gyerekektől kapott képekből összeállított film. A maguk választott zene kíséretében egy-egy felvillanó kép sok közös, együtt töltött percet idézett fel. Kollégánk, Gilicze Andrea tolmácsolásában elhangzott egy fiatal, kortárs költő, ballagóknak írott verse. Ezekben a percekben senki sem szégyellte a meg-megjelenő könnycseppeket. Gazdára talált a két „Újlak díj”, és a zászlónkra is felkerült a búcsúzó évfolyam díszes szalagja.

Az időjárás kegyes volt hozzánk. A megjelenő sötét felhők ezúttal nem rontották el az udvarra vonuló gyerekek és ott, rájuk várakozó szülők kedvét. A díszes paraván előtt elkészülhettek a közös fotók, az osztályonkét egy-egy termetes léggömb is útjára indult, hogy magával vigye a gyerekek kívánságait.

Senki sem tudja, mit hoz a jövő. Azt azonban tudjuk, hogy mindenkinek jól esett a nyugodt hangulat, a közös visszatekintés, majd, a már vidám hangulatú fotózás. A kényszer szülte új ötleteket megtartjuk, és igény szerint beépítjük a következő, hasonló alkalmak forgatókönyvébe.

Ballagóinknak hosszú utat kívánunk, legyenek sikeresek és nagyon boldogok!

Osztertág Jánosné

Sarkadi Nagy Adrien

 

A ballagásról készült fotók és a ballagási videó a molinóra kattintva nézhetők meg!

 


 

Léhi Magdolna: Menj tovább ...

 

"Ballag már a vén diák... tovább, tovább"

Mondják sokan.

Száll az ének, messze száll.

Megy az élet, meg nem áll.

...Soha.

 

Azt mondják:

Az út, mit vállalsz csak a tied.

Nem fogja senki a kezed

Tanáraid sem figyelik minden lépésedet.

S az osztályfőnököd sem lesz ott már veled.

 

Szüleid óvó tekintete nem figyel

Szünes-szüntelen.

Egyedül mész az úton tovább,

De meg ne állj!

Csak menj tovább bátran,

Felszegett fejjel - menj tovább.

 

Nem lesz könnyű mindig,

Hisz az út rögös.

S néha, ha megbotlassz is,

De talpra állsz.

S mész tovább.

 

Bár az "utad" csak a tied,

Egyedül nem leszel soha.

Hisz ha segítség kell,

 

Mindig találsz.

Mert a szülői ház képe mindig ott lebeg.

S a régi iskolád is mindig integet.

Valahányszor csak szükséges

Ők mind segítenek.

Most egy új úttal

Egy új élet kezdetét veszi...

 

"Ballag már a vén diák... tovább, tovább"

Éneklitek sokan.

Ezt veri vissza minden fal.

S a régi, kedves iskola el nem feled.

...Soha.