Címlap Our School Rendezvények Márton-nap 2018
Márton-nap 2018 Print E-mail
Thursday, 22 November 2018 11:13
There are no translations available.

Márton-nap az Újlakban

Minden év novemberében iskolánk német nemzetiségi tagozata megemlékezik Szent Mártonról. Mára már hagyománnyá vált a németet tanuló diákok számára, hogy Márton-napon különböző játékos feladatokkal mérjék össze tudásukat.

 

 

A feladványok évről évre új kihívások elé állítják a felsős diákokat: volt olyan év, amikor kézügyességükre volt szükség; előfordult, hogy énekes feladatot kaptak; esetleg lexikális tudásukat kellett használniuk a vetélkedő során. Idén minden Mártonhoz kötődő szokást vagy emléket felidézve kellett a tanulóknak közösen versbe foglalniuk az ehhez a naphoz kötődő élményeiket. A feladatot nehezítette, hogy természetesen német nyelven kellett fogalmazni. Kreativitásból idén sem volt hiány, minden osztály nagy élvezettel vetette bele magát a feladatba. November 9-én németórákon közösen gondolkodva megszülettek a versenymunkák. Több osztályban olyan nagy népszerűségnek örvendett a versírás, hogy nemcsak egy költemény született, hanem a tanulók önállóan is bemutatták, hogy mire képesek.

Az iskola hagyományait ápolva a Márton-napi ünneplés nem ért véget délelőtt. 17.00 órától a tornateremben már a szülőkkel együtt nézhettük meg az alsósok német nyelvű műsorát. A 3.d és 3.e osztály tanulói és tanárai heteken át próbáltak, hogy megörvendeztessék a vendégeket: énekeltek, táncoltak és még színdarabbal is készültek. Fellépett iskolánk alsó tagozatos kórusa különböző dalokkal. Mindenki számára meglepetést okozott, amikor gitárkísérettel énekeltek a gyerekek. Ezt követte a 8. osztályos lányok elragadó keringője, zárásként pedig a végzős fiúk igazi vidám hangulatú sörtánca.

A felsős tanulóknak a nap legizgalmasabb pillanata talán csak ezután érkezett el: a délelőtti versíróverseny eredményhirdetése. Hosszú évekre visszanyúló hagyomány, hogy a legjobban teljesítő osztály Márton-napon elnyeri az "arany liba díjat", ami a következő Márton-napig a győztes osztály „trófeája”. Idén a 6.d osztálynak sikerült megszereznie a vándordíjat. Az estét jó hangulatát tovább fokozta az alsós és felsős diákok közös mulatozása. A szülők közbenjárásának köszönhetően finom ételeket is fogyaszthattak a tanulók. A napot pedig mi más zárhatta volna, mint a közös lampionos felvonulás az iskola körül.